Pénteken, október 24-én, 12 órai kezdettel, az óbecsei Városháza nagytermében, a „Zdravko Gložanski“ Általános Iskola szervezésében kerekasztal beszélgetést rendeznek az inkluzív oktatásról.

A beszélgetés célja.hogy a jelenlévőknek bemutassák a helyi akciótervet, mely Óbecse jelenlegi helyzetének elemzéséből ered, a feladat pedig, megjavítani az óbecsei községben az érzékeny csoporthoz tartozó gyermekek oktatási és szociális inklúzióját, létrehozva egy olyan rendszert és mehanizmust, amely majd kísérni fogja fejlődésüket az érintett intézmények felől támogatásokon keresztül és a közösségben minden rendelkezésre álló erőforrások felhasználásával.
A beszélgetésen részt vesznek a helyi önkormányzat, az oktatási intézmények, az óbecsei szociális munkaközpont, és az egészségház képviselői, valamint azok a civíl szervezetek, amelyek a sajátos nevelést igénylő, a fogyatékkal élő és a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekekkel foglalkoznak.