Legkésőbb 2017 márciusáig, de a remények szerint még az idén megépül egy profi futópálya az óbecsei Erdőtelepítők Parkjában. A futópályát az óbecsei Ifjúsági Iroda álmodta meg. Az iroda pályázata elnyerte az Ifjúsági és Sportminisztérium támogatását, ahonnan 1,3 millió dinárt kap a megvalósítására, míg az óbecsei önkormányzat csaknem 1,2 millió dinár értékű támogatással állt az ügy mellé.


A Miloš Crnjanski utca és az uszodák közötti részre tervezett körpálya egyelőre meglehetősen rövid lesz, a hossza 483, szélessége 1,6 métert tesz ki, és feketefenyő kérgéből készült, gumihatású mulcs fogja borítani. Dane Mandić, az Ifjúsági Iroda koordinátora szerint ez a fajta takaróanyag már bizonyította strapabírását az ország több parkjában is. Az elképzelések szerint a futópályát egy következő projekttel meghosszabbítanák, sőt szabadtéri tornaeszközöket is kihelyeznének a parkban.
A hosszú évek óta elhanyagolt Erdőtelepítők Parkja az utóbbi egy évben új életre kelt: elkészült a gyalogösvény egy része, felújították és üzembe helyezték a vízhálózatot, rendbe hozták a mosdókat, információs táblákat helyeztek ki a helybeli növényekről és állatfajtákról, jelenleg pedig a közvilágítás felújításán dolgoznak a munkások.


Forrás: www.magyarszo.com


PROČITAJTE JOŠ...

 

NAJČITANIJE

Obaveštavamo Vas da će ”Ciklonizacija“ AD Novi Sad...

Zbog remonta distributivnih trafo stanica, izgradnje pri...

Na teritoriji opštine Bečej, kada se steknu adekvatni ...

Nakon što je beligijska kompanija „Somnis Bedding“...

U Novom Bečeju, u Osnovnoj školi „Josif Marinković�...

U Domu kulture opštine Novi Bečej otvorena je jedinstv...

NAJNOVIJE

Leto je idealno doba godine za odmor, avanture i stvaran...

Posao za automehaničara ...

Posetite Svetofor market u Novom Bečeju i saznajte zaš...

Posao za prodavca i menadžera maloprodajnog objektaPosl...

Posao u poliklinici Šarac u Bečeju ...

Pripadnici Ministarstva unutrašnjih poslova u Bečeju u...

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Unknown
Unknown
Prihvati
Otkaži