Az óra előre és hátra állítgatásának története 1916-ban az USA-ban kezdődött. Nálunk 1983 március 27-én vált rendszeressé. Európa más országaival szemben, hazánkban sem volt olyan ciklus, amikor elmaradtak volna a pro és kontra vélemények az intézkedés helyességéről.

Ezen nem is lehet nagyon csodálkozni, hiszen az intézkedés céljaként sokszor emlegetett energia spórolás tényét a világ különböző pontjain - beleértve az USA-t is - végzett felmérések több esetben megcáfolták, és ez mellett itt van még az emberi szervezetre gyakorolt negatív hatása is, ami mindenki számára nyilvánvalóan nem elhanyagolható mértékű.
A szakemberek többször kifejtették azon véleményüket, hogy az óraátállítás egy olyan drasztikus beavatkozás az emberi szervezet biológiai órájába, amellyel csak nehezen lehet megbirkózni, hiszen alapvetően az alvás-ébrenlét ritmusában keletkezik zavar. Kimutatták, hogy az átállás után romlik a koncentráció-készség, rosszabb a stressz-kezelés és gyakoribb az arra egyébként nem hajlamosak körében a fejfájás is. Más felmérések azt említik, az átállást követő hétfői napon sok országban megszaporodnak a háztartási- és közúti balesetek is.


Tények, amit tudni kell:
Európában a nyári időszámítás minden év márciusának utolsó vasárnapján kezdődik és október utolsó vasárnapjáig tart.
A hivatalos óraátállítás az egyezményes koordinált világidő (Universal Time Coordinated, röviden: UTC) szerint éjjel 1 órakor történik.
Az óraátállítás gyakorlatilag azt jelenti, hogy márciusban helyi idő szerint 02:00 órakor 1 órával előre, októberben pedig 03:00 órakor 1 órával vissza kell állítani óráinkat.

Ne felejtsük tehát el: szombatról vasárnapra virradóra hajnal 2 órakor 3 órára kell átállítani az órákat!

 


 

NAJČITANIJE

Stručnjaci preporučuju profesionalno čišćenje zuba ...

U četvrtak i petak bez struje delovi Bečeja i Bačkog ...

Povodom obeležavanja Međunarodnog dana Roma, predsedni...

Posao za zidara, tesara i armirača. ...

Ciklonizacija AD Novi Sad će u petak 5. aprila vršiti ...

Od ponedeljka do srede naredne nedelje, najavljena nova ...

NAJNOVIJE

U nedelju, 21. aprila 2024. godine, od 08 do 14 časova...

Dom zdravlja Bečej najavio je organizaciju preventivnih...

Garatovano nazaboravan, inspirativan i bezbrižan odmor ...

U subotu, 20 aprila, u Gradskom pozorištu Bečej biće ...

Obaveštavaju se građani opštine Bečej da „Potisje-...

Posetite Svetofor u Novom Bečeju i otkrijte zašto smo ...

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Unknown
Unknown
Prihvati
Otkaži