a magyarság hagyományos öltözködési módja. Fő táji típusai a dunántúli, a felföldi, az alföldi és az erdélyi.
A népviselet tudatos ápolása beszűkíti annak alkalmazási körét és mereven megkötheti egyes jellegzetességeit. A viselet elszakad a mindennapi élettől, és a történelem egy darabjának tekintik: ez a historizálás, ami rögzíti és megmerevíti a formát, mintegy múzeumi vitrinbe zárva. Mások a régi népi motívumokat eredeti környezetükből kiragadva, háztartási textíliákon és egyes ruhadarabok díszeként szerepeltetve igyekeznek megőrizni a népi formakincset.
A viseletet törvények és rendeletek szabályozták. Másként öltözött a nemes, a jobbágy és apolgár. A különböző vidékek lakói viseletükkel is megkülönböztették magukat a többi vidék lakóitól és a nemzetiségiektől.
A régi ruhadarabokat házilag készítették tartós anyagból, hogy több nemzedéket is kiszolgálhassanak. A 19. század végéig az ing, bő gatya, székely harisnya anyagát továbbra is otthon szőtték . A viselet többi részét egyre inkább gyári alapanyagból varrták. Az egyes községek kialakították a csak rájuk jellemző stílust. A berendezés, a szép tárgyak és a női viselet a nők kezében volt.
Ma már inkább csak ünnepekre vesznek fel népviseleti ruhát. A 20. század közepétől főleg a palócvidéken, Erdélyben és Kalocsa környékén él tovább.
Története
A ruhadarabok elkészítése eleinte a család nőtagjaira hárult. Ők készítették a fogyó textíliákat és a díszes ünnepi darabokat, a kelengyébe szánt öltözéket, amit a család lányai férjhez menetelük után viseltek. Ez tartalmazta a hétköznapi ruhákat csakúgy, mint az asszony egész életére szóló díszes ünnepi textíliákat; összesen több száz darabot. Ennek előállítása munkában és pénzben is sok áldozatot követelt. Egyes fejlett szövő-hímző kultúrájú vidékeken, több mint tíz évig készült, és az egyszerűbb daraboktól a bonyolultabbak felé haladt. Ami nem készült el a lány férjhezmeneteléig, azt utólag pótolták. Összesen akár 600–800 sing vásznat is felhasználtak a különböző vásznakból. A pamutfonalat pénzért kellett venni.
A régi magyarok a hosszú inget kedvelték, de ezt a rövid ing váltotta fel, és csak a csángóknál
maradt meg. Egyes vidékeken a női ingek szabadon hagyták a melleket, a hasat és a hátat; ezeket vagy a magasra húzott pendely, vagy egy vászonöv takarta. Egyes helyeken a női inget elöl nyitott vászonkabát helyettesítette.
A férfiingek egy ősi típusa a lobogó ujjú, derekatlan, borjúszájú ing. Régi paraszti viselet, a 19. század közepéig volt általános. Régebben még rövidebbre szabták. . Készültek hosszabb, derekas borjúszájú ingek is. A csípő alá érő ingeket a gatyába tűrték. . A lobogó ujjú derekas ingek a 19. század második felében terjedtek el az Alföldön, ezek már gyári alapanyagból készültek. Az újabb ingek már szűkebb ujjúak voltak, és kézelővel is el voltak látva.
Szoknyafélék
A szoknyafélék a kötényekből alakultak ki. Egyes vidékeken mind a nők, mind a férfiak viseltek kötényt, máshol csak a nők hordták.
A pendely tulajdonképpen egy hosszú lepel, ami körbeölelte a nő testének alsó részét. Madzaggal lehetett összehúzni. A hosszú inghez nem vettek pendelyt.
Régebben a lányok és az asszonyok országszerte színes, elöl nyitott leplekben jártak, aminek nyílását köténnyel takarták. Ilyen például a muszuj. A 19. század második felétől ezek helyett zárt szoknyát, rokolyát kezdtek hordani.
Projekat podržan od strane Ministarstva državne uprave i lokalne samouprave.
Medijski prilozi ne odražavaju nužno zvanične stavove Ministarstva državne uprave i lokalne samouprave.
