A Város a fókuszban projekt keretén belül, amelyet a törökbecsei község megnyert a tartományi Minisztérium pályázatán, 22 millió dinár a törökbecsei Művelődési otthon alsó csarnokának felújítására lesz elköltve.


Novica Blažin, a törökbecsei Művelődési otthon igazgatója kijelentette, hogy a tervek szerint a 300 négyzetméternyi földszinti csarnokot egy korszerű és modern helyiségre fogják átalakítani. Mivel ez a helyiség régen diszkó-klub volt, alapos munka vár rájuk. Először is ki kell cserélni a kerámialapokat, majd új toalettet készíteni, kicserélni az áram – és vízvezetékeket.
-A csarnokot két részre fogjuk osztani. Az egyik állandó felállítású kiállítóterem lesz, a másik egy korszerű előadó-terem. Van egy kis terem is, amelyet helyi történelmi kiállítóteremnek szántunk. Az év végéig sok papírmunka vár ránk, majd az engedélyek beszerzése és a nyilvános pályázatok kihirdetése és csak ezután kezdhetjük a munkálatokat. A csarnok legkésőbb 2017 végére lesz teljesen kész-mondta az igazgató.


 
 

NAJNOVIJE

U Narodnoj biblioteci Novi Bečej u četvrtak, 11. juna...

BEČEJ – Učenici Osnovne škole „Petefi Šandor“ ...

NOVI BEČEJ – Dom kulture opštine Novi Bečej tokom j...

Foto: Webinfo BEČEJ – Prvo izdanje manifestacije Art...

Književno-umetnički klub „Pero amatera“ iz Bečeja...

U petak, 12. juna 2026. godine, sa početkom u 18 časov...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save