A katolikusok húsvét előtti hetet nagyhétnek nevezik. A keresztény hívők ekkor emlékeznek a megváltásra.

A 4. században élt alexandriai Atanáz, valamint a 367-ben Constantia egyházi elöljárójának megválasztott Epiphanosz püspökök nevezték először szent hétnek ezt az időszakot, igaz eredetileg csak két szent napra, a péntekre és szombatra gondoltak. A niceai zsinat (325) előtt a keresztény egyház a húsvétot, a szombatról vasárnapra virradó éjszakán tartotta meg. A 4. század végére azonban az ünnepi megemlékezések már egymástól elkülönítve, a hét más-más napjára is kiterjedtek. Nagycsütörtökön Jézus Krisztus utolsó vacsorájára, nagypénteken Krisztus szenvedésére és halálára, nagyszombaton sírbatételére, húsvét vasárnapján pedig feltámadására emlékeznek.

Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja. A keresztény hagyományban Jézus a Getsemáne-kertben e napon vett búcsút tanítványaitól, majd felkészült az áldozatra. Tanítványait ekkor hívta meg a (feltehetően) Széder esti vacsorára (ez lett az utolsó vacsora), amit az Egyiptomból való szabadulás emlékére rendezett. Hogy szeretetét kimutassa, megmosta tanítványai lábát. Ennek emlékére, Krisztus példáját követve honosodott meg a lábmosás szertartása, amikor a főpapok – pápa, püspökök, apátok – jelképesen megmossák 12 szegény ember lábát.
Nagycsütörtök az Oltáriszentség, vagyis az Eucharisztia alapításának ünnepe. Ilyenkor minden templomban csak egy misét tartanak, az esti órákban. A pap fehér ruhában celebrálja, e színnel utal az ünneplésre, az örvendezésre. Ilyenkor a feszületeket takaró lila lepleket is fehérekkel váltják fel. Az orgona hangjára felcsendül a „Dicsőség a magasságban Istennek” kezdetű himnusz, s közben megkondulnak a harangok, megszólalnak a csengők, hogy utána nagyszombatig, húsvét vigíliáig némák maradjanak. Ahogy mondják, a harangok Rómába mentek. Ez a néma csend fejezi ki azt, hogy senki sem állt ki Jézus mellett. A prédikációt a már említett lábmosás követi.

A szentmise befejeztével, csendben, mellőzve minden ceremóniát, megtörténik az ún. oltárfosztás, aminek során a templom oltáráról leveszik a kereszteket, gyertyatartókat, terítőket. E sajátos halotti szertartással jelképezik, hogy Jézust megfosztották ruháitól, de egyben utalnak a gyászra is. A középkor folyamán számos szerzetesrendben megszokott volt az oltármosás. Miután eltávolítottak mindent az oltárról, megmosták, megkenték, letörölgették. A Krisztus oldalából kifolyt vérre és vízre emlékeztetve, az oltárokat borral és vízzel mosták meg. Az oltármosás miatt sok helyen e napot tiszta csütörtöknek is hívják. E foglalatosságokat minden évben egyszer végzik el, emlékezve az oltáriszentség megalapítására, az oltár szeretetére és tiszteletére. Ugyanis az oltárt elsősorban Jézus testének megtestesítőjeként tartják számon, az oltár megfosztása a gyász jele, annak megmosása, megkenése pedig azt kívánja kifejezni, hogy Jézus halála nemcsak halál, hanem szentség,  „benne van a mi üdvösségünk és feltámadásunk”.


Nagypénteken a keresztény világ Krisztus keresztre feszítésére emlékezik
Nagypénteken a gyertyák és virágok nélküli templomokban nem tartanak misét, mert úgy vélik, ezen a napon a legfőbb pap, maga Jézus Krisztus mutat be áldozatot. A mise helyett igeliturgia van, áldoztatással. A pap, a vértanúság színében, piros öltözékben végzi a szertartást. Mind a papok, mind segítőik teljes csendben vonulnak be a templomba, s a lecsupaszított oltár előtt letérdelve arcra borulnak. Ezután felolvassák János evangéliumából Jézus szenvedéstörténetét, a haláláról szóló részt, a passiót. A körmenetbe hozott kereszt előtt a hívők kifejezik Krisztus iránti imádatukat és hálájukat. Ezt követi az áldozás, a nagycsütörtökön megszentelt ostyával, vagyis Isten testével. A liturgiát könyörgéssel fejezik be, áldásosztás és elbocsátás ezúttal nincs.


A nagyszombat húsvét vigíliája, Krisztus sírban pihenésének emléknapja. A nagyszombat elnevezés a nagyhétre utal, mivel ez a nap is része a „három szent napnak”. Ekkor ér véget a böjti időszak, a böjt örömteli befejezését követően sok keresztelési szertartást tartottak, azonban a nagyszombati istentisztelet egy időben nem volt része az egyházi liturgiának. A tűzszentelés, a templomba vonulás, a húsvéti gyertyaszentelés, a keresztvízszentelés pedig már a későbbi idők jellemző szertartásai. Régen húsvét vigíliáján megkeresztelték a jelölteket, megáldották a keresztutakat és a szentelt vizet.

A nagyszombati örömünnep este a tűzszenteléssel kezdődik, a fehér ruhát öltött pap megáldja a tüzet, meggyújtják Krisztus feltámadását jelképező húsvéti gyertyát. A misén felhangzó Alleluját harangzúgás, csengőszó és az orgona hangjai kísérik, majd felcsendül a Glória. Ezt követi a keresztvízszentelés, majd az éjszakai virrasztó mise, a vigília is a feltámadást ünnepli. Noha a körmenet nem része a vigíliának, a mise végén a 11. század óta az esti órákban elindul a feltámadási körmenet. Ezzel hirdetik a világnak, hogy feltámadott Krisztus. 1955-től a római katolikusok és a keleti ortodoxok húsvét előtt ismét virrasztanak.


Forrás: www.erzsebetrosta.hu


PROČITAJTE JOŠ...

 

NAJČITANIJE

Iz Javnog preduzeća „Toplana“ Bečej obavestili su ...

Opština Bečej odabrana je kao jedna od lokalnih samoup...

Pripadnici Ministarstva unutrašnjih poslova u Bečeju u...

Posao u poliklinici Šarac u Bečeju ...

Posao za prodavca i menadžera maloprodajnog objektaPosl...

Svetofor u Novom Bečeju nudi bogat izbor proizvoda za s...

NAJNOVIJE

     Parodontalna bolest - pre i posle &...

Leto je idealno doba godine za odmor, avanture i stvaran...

Posao za automehaničara ...

Posetite Svetofor market u Novom Bečeju i saznajte zaš...

Posao za prodavca i menadžera maloprodajnog objektaPosl...

Posao u poliklinici Šarac u Bečeju ...

Save
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Unknown
Unknown
Prihvati
Otkaži