Az újvidéki Vajdasági múzeum megemlékezése napján Saša Maksimović, Törökbecse polgármestere aláírta az együttműködésről szóló szerződményt ezzel az intézménnyel.
Ágnes Ózer igazgatónő szerint a Vajdasági múzeum sok intézménnyel és önkormányzattal sikeresen működik együtt, köztük a törökbecseivel is, majd megköszönte a törökbecsei község képviselőinek azt a támogatást amelyet a borjasi régészeti ásatások ideje alatt nyújtott.
Saša Maksimović, polgármester kihangsúlyozta, hogy a törökbecsei helyi közösség továbbra is támogatja majd az újvidéki Vajdasági múzeumot, mivel az önkormányzat tervei között szerepel, hogy az elkövetkező években Törökbecsén egy Városi múzeumot hozzanak létre.
A szerződmények aláírása után, kiosztották a hagyományos díjakat azoknak az intézményeknek és egyéneknek, akik segítették a múzeum munkáját. Köszönetben részesültek Novica Blažin, Matija Kovač és Dragan Rauški.