A törökbecsei Álom-műhely polgárok egyesülete már évek óta a fiatalokkal együttműködve sikeresen szembenéz a fiatalkorúak gondjaival és olyan előadásokat készít, amelyeken keresztül maguk a fiatalok pozitív és hasznos üzeneteket adnak át kortársaiknak.
Az egyesület 2004-ben alakult meg, 2011-ben lett átjegyezve,a tagok pedik hetedik és nyolcadik osztályos diákok, valamint középiskolások.
Az idén kettő előadást készítenek, az egyik témája a vandalizmus,a másiké pedig egy klasszikus mese a drogok elleni harcról.
Zerebélyi Tényi Edit, az egyesület elnöke szerint, október végéig igyekszenek bemutatni a nagyközönségnek az első előadást, munkanéven Egy szebb holnapért. Továbbá, sikeresen együttműködnek és tapasztalotak cserélnek még Monja Jovanovval és Csajka Timeával. Az egyesület a fiatalokra koncentrál és azon dolgoznak, hogy minél többtagúak legyenek, és azok akik most magukba szívják a tudást, az ötleteket és a tapasztalatokat egy nap olyan erővel rendelkezzenek, hogy az egyesület támaszát alkotják.