Állványok veszik körül az óbecsei Nagyboldogasszony-templomot, a 129 éves épületen ugyanis megkezdtődtek a felújítási munkálatok. A terveket a péterváradi Tartományi Műemlékvédelmi Intézet dolgozta ki.


Fuderer László belvárosi plébános elmondása szerint a felújításra három szakaszban kerül majd sor, és a római katolikus egyházközség által finanszírozott munkálatok 15,5 millió dináros kiadást jelentenek. Az idei első fázisban a tornyon és a templom déli homlokzatán dolgoznak, ez 5,5 millió dinárba kerül. A kivitelező a kúlai Blaško vállalat.
Habár a tetőszerkezet is meglehetősen rossz állapotban van, egyelőre nem veszélyezteti a templom épségét, ezért felújítására a munkálatok végén kerül sor, ami ugyancsak 5,5 millió dinárba fog kerülni. Jelenleg leginkább az 1923-ban épült torony szorul helyreállításra, ezért itt láttak először munkához a szakemberek. Várhatóan jövőre kerül sorra a templom külső homlokzatának a többi része, ezek felújítása 4,5 millió dinárba kerül.
A most megkezdett munkálatokkal a tervek szerint szeptember végén végeznek a munkások.
Forrás:magyarszo.com


 
 

NAJNOVIJE

Muškarcu S. S. (32) iz Novog Miloševa, osumnjičenom z...

Foto: Webinfo U Bečeju je u petak, 3. jula, kod spus...

Izvor i fotografija: Kancelarija za mlade opštine ...

Danas, u petak, 3. jula, u svečanoj sali Opštine Novi ...

Nakon promocija u Kumanu i Radičeviću, autorka iz Beč...

Ilustracija: Webinfo / AI Poljoprivredna gazdinstva, st...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save