Az építési engedélyek elektronikus kiadásában elért kimagasló eredményei miatt elismerésben részesült Óbecse közigazgatási hivatala, a feldolgozott és sikeresen megoldott beruházási kérvények számát tekintve ez a község lett az első a szerbiai önkormányzatok között. Az elismerést az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztérium, valamint a NALED ítélte oda Óbecsének.


A díjat Dalila Dujaković alpolgármester és Zoran Kovač, a közigazgatási hivatal vezetője vette át dr. Zorana Mihajlović miniszterasszonytól és Ana Brnabićtól, a NALED igazgatóbizottságának az elnökétől.
Zorana Mihajlović ebből az alkalomból elmondta, hogy a cél az, hogy Szerbia a Világbank Doing Business elnevezésű ranglistáján az első harminc ország közé kerüljön, és ennek érdekében az építési engedélyek kiadásának a reformja után a kataszteri rendszer reformja lesz soron. Mihajlović tájékoztatása szerint ma már az építési engedélyek átlagosan nyolc nap alatt elkészülnek. 2012-ben erre a papírra 269 napot kellett várni.
A nagyobb mértékű külföldi beruházások egyik fő kerékkötője korábban épp az építési engedélyek lassú kiadása volt. A Világbank minden évben kiadja Doing Business elnevezésű ranglistáját, amely az üzleti élet különböző aspektusai szerint rangsorolja az országokat. Szerbia 2014-ben az építési engedélyek kiadása tekintetében a 189 országot felölelő listán a 186. helyen állt, de a tavalyi jelentésben már a 139. helyre sorolták be az országot. Az ugrásszerű fejlődés elsősorban annak köszönhető, hogy az idén január elsején startolt az építési engedélyek elektronikus kiadása.
Forrás:magyarszo.com


 
 

NAJNOVIJE

Foto: Ustupljene fotografije sa promocije romana �...

Ildiko Tot iz Bečeja, samohrana majka troje dece – od...

AI ilustracija: prikaz je simboličan i ne predstavlja s...

Muškarcu S. S. (32) iz Novog Miloševa, osumnjičenom z...

Foto: Webinfo U Bečeju je u petak, 3. jula, kod spus...

Izvor i fotografija: Kancelarija za mlade opštine ...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save