Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a későbbi korokban a népi vallásosság hatására kialakult ajándékosztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tartják. 1087-ben Myrából a Dél-Olaszországi Bari városába vitték Szent Miklós ereklyéit, miután a város egyike lett Európa legjelentősebb keresztény központjainak. A katolikus szent kultuszát Németországba a 10. században vitték el a kereskedők.
A modern magyar néphagyomány szerint december 5. éjjelén – december 6. hajnalán a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot ad nekik. Ez a népszokás, azaz az ablakba kitett csizmákba ajándékot helyező titokzatos Mikulásjárás körülbelül egy évszázadra tekint vissza. A képzeletbeli ajándékosztó alakjának elnevezésére régóta használt „Mikulás” elnevezés 1856-tól eredeztethető és egy olyan „lény”, illetve népi mesealak elnevezése, aki december 6-án, Szent Miklós napján megajándékozza a gyermekeket..
A középkori legenda szerint egyszer Miklós püspök megtudta, hogy az egyik szomszédja a nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát. Ezért segíteni szeretett volna rajtuk és egy éjjel a szomszédja nyitott ablakán keresztül bedobott egy erszény pénzt, és így mindhárom lány férjhez mehetett. Ezért az adakozásaiért a nép elnevezte „Noel Baba”-nak, ami azt jelenti „Ajándékozó Apa”. Ez az alapja annak a keresztény hagyománynak, amikor a vallásos szülők az ablakba tetetik gyermekeikkel a kitisztított kiscsizmáikat, hogy reggelre ott találják meg azt, amit éjjel a Mikulás ajándékként abban elhelyez.
Szent Miklós fenti legendái és a szent december 6-iki egyházi ünnepe kapcsán terjedt el a 19. században a városokban, hogy a Mikulás az ablakokba helyezett kitisztított cipőkbe szaloncukrot vagy kisebb édességekből és déligyümölcsökből álló piros csomagot tesz december 6-án.
(Wikipédia)
