Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban járt tanulmányi kiránduláson a törökbecsei önkormányzat és a Vranjevo Állattenyésztők Egyesületének a delegációja, céljuk az volt, hogy itthon is hasznosítható tapasztalatokat szerezzenek az őket vendégül látó állattenyésztőktől.

 

Vojislav Blažin állatorvos elmondta: az ottani támogatások, a munkaszervezés és rendezettség is sokkal magasabb szinten vannak, mint Szerbiában, mégis vannak olyan termelési részek, amelyben a hazai tenyésztőknek sem kell szégyenkezniük. A meglátogatott birka-, marha- és sertésfarmok sok új ismerettel szolgáltak, a legfontosabb tapasztalás pedig az volt, hogy a jól szervezett termelés a siker egyik kulcsa.
Saša Šućurović polgármester a látogatás után arról beszélt: számára értékes felismerés volt az, hogy az önkormányzat milyen komoly szerepet vállalhat az állattenyésztés fejlesztésében.
Jobb szervezésre és komolyabb együttműködésre van szükség ahhoz, hogy bővülhessen a piacunk. Ennek jegyében Kumánon hamarosan elkezdődik egy biogazdálkodási projektum, amit a tartományi mezőgazdasági titkárság is támogat, és folytatjuk a többi mezőgazdasági projektumunkat is, mint amilyen a melegágyak és a mezőgazdasági infrastruktúra fejlesztése – tette hozzá a polgármester.

Forrás:magyarszo.com

 


 
 

NAJNOVIJE

Velikogospojinski dani – „Gospojina 2026“ biće od...

Ilustracija: Webinfo / AI Zbog remonta distributivnih t...

U okviru programa Letnjeg bioskopa „Mosquito“, u ned...

Ilustracija: Webinfo / AITri osobe izgubile su život u ...

Foto: Webinfo Opštinska uprava Bečej objavila je otvo...

Foto i izvor: Kulturno-umetničko društvo „Đido...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save