Szombaton, november 21-én Törökbecsén megtartják a harmadik “Darumadarak Fesztiválját”.

 


Mint minden ősszel, a Sóskopón akár 20 ezer darumadár is összegyülekezik-ezért az idei fesztivált itt tartják meg.
A szervezők ingyen autóbuszokat indítanak 14 órakor a törökbecsei autóbuszállomásról, azoknak pedig, akik saját autójukkal indulnak, az északi bejáratot javasolják a Sóskopóra.
A Sóskopó Speciális Természeti Rezervátum időszakosan kiszáradó szikes mocsár, a Tisza egyik ősi mederágában alakult ki. A terület az észak-déli migrációs útvonal mentén nagy jelentőségű madárpihenő és táplálkozó hely. Kora tavasztól késő őszig nagyon sok madárfaj, libák, darvak, récék, cankók, lilék, bíbicek, pólingok vonulnak át a területen, egyesek költenek is a szikes padkákon, a sűrű nádasban. A sekély sziksós mocsár mintegy 2660 hektár területen terül el, 2004 óta pedig ramsari terület, vagyis nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. A területen tavasszal és ősszel igen jelentős, több tízezres daru-, vadliba-, vadkacsa- és partimadár-seregek vonulnak át, megpihennek, táplálkoznak, egyesek pedig ott is maradnak költés céljából. A daruvonulás fő útvonalába esik a Sóskopó, nappal a mezőgazdasági területeken táplálkoznak, éjszakára pedig beszállnak a sekély vízre. Az itt található sós víz gyógyhatású, környéke pedig madárrezervátum, mintegy 200 madárfajtát számláltak meg a megfigyelők.

 


 
 

NAJNOVIJE

Pripadnici Ministarstva unutrašnjih poslova u Bečeju, ...

Zbog havarije na vodovodnoj mreži, u Novom Bečeju dana...

Velikogospojinski dani – „Gospojina 2026“ biće od...

Ilustracija: Webinfo / AI Zbog remonta distributivnih t...

U okviru programa Letnjeg bioskopa „Mosquito“, u ned...

Ilustracija: Webinfo / AITri osobe izgubile su život u ...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save