Március végén az óbecsei pravoszláv temetőben ismeretlen elkövetők 14 sírhelyről loptak el sárgarézből készült betűket, képkereteket, kereszteket, vázákat, díszvirágokat, de a képkeretek lefeszítése során két sírhelyen a fényképek is megrongálódtak.

Az előzetes becslések szerint a kár meghaladta a 120 ezer dinárt. A rendőrség rövid idő alatt kézre kerítette a gyanúsítottakat, és az egyik 31 éves helybélit, akinek a házában megtaláltak több ellopott és néhány megolvasztott tárgyat, az újvidéki körzeti börtönbe szállították. Bűntársa egy kiskorú óbecsei személy volt, ellene rendes eljárásban bűnvádi feljelentést tettek.
Két évvel ezelőtt az óbecsei belvárosi katolikus temetőben gyaláztak meg tizenöt sírt, feltörték a kápolnát és a halottasházat is. Akkor is főleg fémtárgyak tűntek el, és a kár több mint 300 ezer dinár volt.
A fémtolvajok által elkövetett, egyre gyakoribb sírgyalázások miatt Kovács Norbert, a Komunalac igazgatója az önkormányzat illetékeseivel is asztalhoz ült, hogy közös erővel próbálják meg elejét venni a további sírrongálásoknak az óbecsei temetőkben.
Vuk Radojević, Óbecse polgármeste azt javasolta, hogy áprilistól néhány hónapon át, átmeneti megoldásként a LINK FTO mezőőrszolgálat munkásait alkalmazzák, akik éjszakánként kívülről rendszeresen körbejárják a három, éjjel zárva tartott óbecsei temetőt. A korábbi rossz tapasztalatok miatt,a videofelügyeleti rendszer felszerelése is tervbe került. Igaz,hogy ezzel nem lehet teljesen megakadályozni a további rongálásokat, de megelőzésképpen hasznosnak tűnik a bevezetése. Egymillió dinárt fordítanának erre a rendszerre az idén. Nyárig az is kiderül, hogy ebből a pénzből mire futja, jut-e minden temetőbe kamera, és hogyan működik a rendszer.
Kovács Norbert szerint a kamerarendszer beüzemeléséig a vállalat tudja fedezni a mezőőrszolgálat költségeit, és októberig kiépülhet a temetők videofelügyeleti rendszere. Az igazgató elmondta: az Építésügyi Igazgatóság vezetője ígéretet tett arra, hogy ebben az évben a pravoszláv temetőben a hiányzó közvilágítást is kiépíti – ezt követően pedig remélhetőleg a katolikus temetőkbe is kerülnek majd lámpák.
Jelenleg a temetők 7 és 18 óra között látogathatók, ezt követően bezárják a kapukat. Éjszakai ügyelet jelenleg nincs a temetőkben.
(MagyarSzó)

 


 
 

NAJNOVIJE

Pripadnici Ministarstva unutrašnjih poslova u Bečeju, ...

Zbog havarije na vodovodnoj mreži, u Novom Bečeju dana...

Velikogospojinski dani – „Gospojina 2026“ biće od...

Ilustracija: Webinfo / AI Zbog remonta distributivnih t...

U okviru programa Letnjeg bioskopa „Mosquito“, u ned...

Ilustracija: Webinfo / AITri osobe izgubile su život u ...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save