Kilenc vajdasági község pályázott sikerrel a tartományi régióközi és önkormányzati, valamint a gazdasági, foglalkoztatási és nemek közötti egyenjogúsági titkárság pályázatán.

Ezt a 20 millió dinárt idegenforgalmi képzésekre és műhelymunkákra fordítják a nyertesek. A turisztikai lehetőségek kiaknázásában az önkormányzatokat a Duna Desztinációs Menedzsment Központ (DMC) segíti, az ő andrevljei előadásuknak köszönhetően a vajdasági szakemberek hasznos gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodtak. Ezen a képzésen Óbecse képviselői is részt vettek.
– A községünk elsődleges célcsoportjának a belgrádiakat neveztük meg, akik szívesen töltenek egy-egy hétvégét Vajdaságban – nekik kell izgalmas, tájjellegű tartalmakat ajánlanunk. Ilyenek lehetnek különféle outdoor, azaz kinti programok, mint amilyen a sporthorgászat, az evezés, a lovaglás, a vadászat. Számukra érdekesek lehetnek a tipikus vajdasági ételek és italok, valamint a kulturális műemlékek is – mondta el Gordana Džigurski, az Óbecsei Idegenforgalmi Iroda igazgatója.
Azok, akik az idegenforgalmi tartalmakat a DMC-elvárásoknak megfelelő szinten tudják majd biztosítani, DMC-tanúsítványt szerezhetnek.
(MagyarSzó)

 


 
 

NAJNOVIJE

Velikogospojinski dani – „Gospojina 2026“ biće od...

Ilustracija: Webinfo / AI Zbog remonta distributivnih t...

U okviru programa Letnjeg bioskopa „Mosquito“, u ned...

Ilustracija: Webinfo / AITri osobe izgubile su život u ...

Foto: Webinfo Opštinska uprava Bečej objavila je otvo...

Foto i izvor: Kulturno-umetničko društvo „Đido...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save