A város területén összesen háromszáz parkolóhelyet alakítottak ki, és tavaly havonta átlagosan 7800 sms-üzenetet küldtek el a parkolók egy-egy óra befizetésért, de fizetni parkolókártya megvásárlásával is lehet.

A parkolás díja minden megkezdett óráért 20 dinár, a napi jegy ára pedig száz dinárba kerül. Az a jogi személy és vállalkozó, akinek a cége a parkolózónában található, havi vagy éves jegyet is válthat, az előbbi 600, az utóbbi 6000 dinárba kerül. Azok, akiknek a lakhelyük van a parkolóövezetben, ugyancsak igényelhetnek havi, illetve éves jegyet az adott parkolóhelyre vagy utcára, nekik ezért havonta 150, éves szinten pedig 1500 dinárt kell fizetniük. Előre kiváltott parkolójegyet olyan személy vagy vállalkozás is kérhet bármely parkolóhelyre a központ övezetében, aki/amely nem lakik/működik a központban, ők havonta 1500, évente 15 ezer dinárért kapnak parkolási lehetőséget. A rokkantak a szükséges igazolások ellenében mindenhol ingyenesen parkolhatnak. Az előre kiváltott parkolójegyeket a Komunalac Közvállalat Vadász utcai irodájában lehet igényelni.

A parkolóhely elfoglalása után 15 perc áll a sofőr rendelkezésre a parkolási díj rendezésére, és minden következő befizetést, azaz a lejárt parkolási óra meghosszabbítását öt percen belül meg kell ejteni. Óbecsén egyébként korlátlan ideig lehet parkolni egy helyen.
Egy községi határozat miatt az idén 16 parkolóhelyet ki kellett jelölni a taxisoknak, így kissé megfogyatkozott a parkolóhelyek száma és a Komunalac Közvállalat bevétele is. Januártól viszont újabb területet vehet birtokba a cég, a jövő évtől ugyanis a buszállomás mögött lévő „piros házas” lakótelep parkolója is fizetős lesz.
(MagyarSzó)

 


 
 

NAJNOVIJE

Nakon promocija u Kumanu i Radičeviću, autorka iz Beč...

Ilustracija: Webinfo / AI Poljoprivredna gazdinstva, st...

Ilustracija: Webinfo / AI Parking prostor iza i pored D...

U okviru programa Letnji bioskop Mosquito, u nedelju, 5...

Grupa građana „Eko gerila” organizuje u petak, 3. j...

Ilustracija: Webinfo / AI U Bečeju je u maju 2026. god...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save