Az utóbbi harminc év legnagyobb befektetése az óbecsei községbe,a KWS magfeldolgozó cég,amely majdnem 40 millió euró értékű,hamarosan 250 személyt fog foglalkoztatni.
A vállalat már szeptember elején megkezdte munkáját, de az ünnepélyes megnyitó majd csak november 28-án lesz, mivel még néhány munkát be kell fejezniük.
Eddig már feldolgozták a kukorica-vetőmagot, a megnyitóig pedig ugyanezt tervezik a napraforgóval is. A feldolgozás ugyanis szárításból, tisztításból, válogatásból és kis tasakokba lévő pakolásból áll.
E német cég befektetése az óbecsei községbe a helyi önkormányzat munkájának is köszönhető, nem hivatalos források szerint pedig még egy befektetővel lévő végleges megbeszélés van kilátásban.