Vuk Radojević óbecsei polgármester meghívására Óbecsére látogatott Martin Knapp, a szerbiai német gazdasági küldöttség igazgatója, akit a községben működő német cégek képviselőivel – Zoran Popovval, a Linde gas Srbija vezérigazgatójával, Dragan Kneževval, a Knot autoflex YUG tulajdonosával és igazgatójával, valamint Zoran Vidojkovićtyal, a KWS szerbiai üzemének műszaki igazgatójával – együtt a községházán fogadott. A beszélgetések homlokterében a beruházók és az önkormányzat együttműködése, valamint a német KWS magnemesítő vállalat 40 millió eurós beruházásának a folyamata állt.


– Nagy öröm a számomra, hogy az Óbecsén működő német vállalatok képviselői elégedetten nyilatkoztak az önkormányzattal való együttműködésről. A KWS műszaki igazgatója szerint az óbecsei üzem építése a leggyorsabban megvalósuló szerbiai beruházás lett: az alapkövet márciusban helyezték el, és az ünnepélyes megnyitóra november 28-án kerül sor – mondta el Radojević.
A polgármester azt is bejelentette: a tapasztaltak eredményeként Martin Knapp új, további lehetséges beruházók, mindenekelőtt a Tenis húsfeldolgozó üzem tulajdonosának a figyelmébe fogja ajánlani Óbecsét. Európa legnagyobb vágóhídjának a tulajdonosával, aki zöldmezős beruházással szeretne újabb farmokat és vágóhidat építeni, nemrégiben Aleksandar Vučić is találkozott.
( MagyarSzó)


 
 

NAJNOVIJE

Milan Kaćanski, dugogodišnji kuglaš, trener i jedan o...

U prostoru Pozorišnog kluba u Bečeju u sredu, 8. jula...

Ilustracija: Webinfo / AI Upis učenika u prvi razred S...

Ilustracija: Webinfo / AI Upis učenika u prvi razred s...

Narodna biblioteka Bečej i ovog puta pokazuje da biblio...

JP Vodokanal apelovao je na građane da tokom letnjih me...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save