Óbecsén, a focipálya előtt lévő Vadász utcai kishíd már huzamosabb ideje meglehetősen rossz, közlekedésbiztonsági szempontból veszélyes állapotban van. Miután erről a községi képviselő-testület nyári ülésén is szó esett, az Építésügyi Igazgatóság rövid időn belül figyelmeztető biztonsági jeleket helyezett a híd elé, azok azonban néhány napon belül eltűntek. A csatornából kihalászott, majd ismét kihelyezett biztonsági táblák aztán pár nap múlva újból a vízben úsztak. Jelenleg ezen a helyen semmi nem inti óvatosságra a közlekedőket.

 

– Felhívnánk a lakosság figyelmét arra, hogy azonkívül, hogy anyagi kárt okoznak a vállalatnak, és mindannyiunk közös pénzét herdálják el, ezzel a bűntettel veszélybe sodorhatják mások életét. A híd felújítására egyébként már lezajlott a közbeszerzési eljárás, és mintegy félmillió dinár értékben alá is írtuk a szerződést az óbecsei DTD VPD Közép-Bácska vállalattal. A munkálatokat a kivitelező a jövő héten kezdi meg és várhatóan tíz nap alatt fejezi be – tudtuk meg Goran Matić igazgatótól.
Az idén az utak kátyúzására is sor kerül, az erre kiírt közbeszerzési pályázat a tervek szerint szeptember elején zárul le, ekkor derül ki, mely cég és milyen áron végzi majd el ezeket a munkálatokat. Matić elmondása szerint a szójagyári útnak szentelik majd a legnagyobb figyelmet, ezért ide és a környező településekre jut majd a legtöbb aszfalt a kátyúkba. A jelek szerint az utcák aszfaltozására az idén nem lesz pénz, így csak a Radivoj Simić, a Radivoj Putnik, a Živojin Mišić vajda és a Slavko Rodić utcák feltöltésére futotta.
( www.magyarszo.com )

 


 
 

NAJNOVIJE

Deo Zelene ulice u Bečeju biće privremeno bez vode u u...

Milan Kaćanski, dugogodišnji kuglaš, trener i jedan o...

U prostoru Pozorišnog kluba u Bečeju u sredu, 8. jula...

Ilustracija: Webinfo / AI Upis učenika u prvi razred S...

Ilustracija: Webinfo / AI Upis učenika u prvi razred s...

Narodna biblioteka Bečej i ovog puta pokazuje da biblio...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save