Hat újvidéki polgár kapta el a leptospirózist, más néven nádvágólázat, amely súlyos fertőző betegség, s akár halállal is végződhet. Két személy esetében viszont még az eredményeket várják.

 

A fertőzött betegeket a Vajdasági Klinikai Központ fertőző osztályán kezelik. „A leptospirózist az egerek és a patkányok hordozzák, s nádvágó lázként ismert. Évente mintegy tíz ember betegszik meg súlyosan a leptospirózistól. Tizenöt évvel ezelőtt volt a legsúlyosabb a helyzet, amikor a klinikánkon két hét leforgása alatt nyolc ember halt bele a betegségbe” – mondja Milotka Fábri, az infektív klinika vírusos májbetegségekkel foglalkozó osztályának vezetője.

Hozzáteszi, a leptospirózist leggyakrabban horgászok kapják el, de azok a felnőttek és gyerekek is veszélyeztetettek, akik állóvizekben vagy a folyók holtágaiban fürdenek.„A leptospira baktérium sebeken, kisebb vágásokon keresztül jut a szervezetbe. Ha enyhébb megbetegedésről van szó, akkor egy nyári influenzára hasonló tünetekkel jár, esetleg kiütés, köhögés, hasmenés jelentkezik, s úgy tíz nap alatt a beteg felgyógyul.

Súlyosabb esetekben agyhártyagyulladás jelentkezhet, a legsúlyosabb esetekben pedig magas láz, sárgaság, tüdőgyulladás, a bőr bevérzése, illetve a szemfehérje bevérzése is előfordul” – mondja a doktornő.A horgászokon és az úszókon kívül a pásztorok is megbetegedhetnek, akik állóvíz körül legeltetnek, de a földművesek is a veszélyeztetettek közé tartoznak. Vajdaság, főleg nyáron, termékeny talaja e betegség kialakulásának.

( www.vajma.info)


 
 

NAJNOVIJE

Iako je pred odbornicima Skupštine opštine Novi Bečej...

Ilustracija: Webinfo / AI Na području Novog Bečeja ...

Manifestacija „Letnja priča“, koju organizuje „Bi...

Deo Zelene ulice u Bečeju biće privremeno bez vode u u...

Milan Kaćanski, dugogodišnji kuglaš, trener i jedan o...

U prostoru Pozorišnog kluba u Bečeju u sredu, 8. jula...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save