Pénteken, augusztus 1-én megünnepelték az Óbecsei község napját-az Egyenjogúság napját. Ez alkalommal, az ünnepélyes ülésen, miután kiosztották az óbecsei község 2014-es évre kinevezett díjait,az óbecsei község és a magyarországi Sátoraljaújhely város között aláírták a testvérvárosról szóló egyezményt.
Sátoraljaújhely város lakosaival az óbecseiek 1992-ben találkoztak először, amikor az “Édes Anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos döntőjére látogattak az óbecsei gimnazisták. A gimnázium diákjainak részvétele folyamatossá vált ezen a versenyen, “Kazinci” érmekkel tértek haza, a kapcsolatok pedig a két város lakosai között mélyülni kezdtek. Az évek során e rangos verseny vajdasági elődöntőjének színhelye Óbecse lett. 2o11- ben az elődöntőre a magyarországi szakzsüri mellett,a polgármester vezetésével, Sátoraljaújhely város küldöttsége is ellátogatott..
Ez a talalkozás indította meg a városok képviselői között a kapcsolatokat.
A találkozás alkalmával Sátoraljaújhely polgármestere óbecsei diákot hívott meg az ott megrendezett Zempléni gyermektáborba,így az általános iskolások kísérőikkel együtt megismerhették a várost és lakosait. A látogatás alkalmával az óbecsei “Petőfi Sándor” Általános iskola tanárai ellátogattak a sátoraljaújhelyi “Petőfi” iskolába, és megkőrvonalazták a testvériskolai megállapodás alapjait, amiben többek között felmerült, hogy a nyár folyamán a magyarországi diákok ellátogassanak Óbecsére.
Sátoraljaúlyhelyen minden évben megtartják a vadételfőzőersenyt, melyre az óbecsei vadászegyesület is ellátogatott és az újhelyi vadászegyesülettel közös projektek megvalósítását tűzték ki célul. A két egyesület tagjai ma már kölcsönösen látogatják egymást és tapasztalatokat cserélnek.
A 25. Zempléni néptáncfesztiválra tavaly a “Djido” együttes is meghívást kapott. Ők képviselték Szerbiát a fesztiválon, sőt Szlovákiában is vendégszerepeltek. Az együttes tagjainak szereplésével a Sátoraljaújhelyen járt óbecseiek száma elérte a száz főt.
A civíl szférában és az oktatásban megvalósuló együttműködések során bátorítást kaptak arra, hogy formális keretek közé tegyék az együttműködést, aminek köszönhetően közösen fognak fellépni az európai úniós pályázatokon.
A.G.F.