A tavalyi évhez képest, az idén majdnem száz gyermekkel kevesebb lesz az óvodások létszáma.

Az  alsóvárosi óvodában három félnapos magyar csoport lesz a korábbi négy helyett, a központi épületben két magyar félnapos csoportot összevonnak, a Miloš Crnjanski utcai épületben pedig eggyel kevesebb szerb csoport alakul. Dreán és Pecesoron sajátos helyzet állt elő: mindkét helyen lesz nyolc-nyolcfős csoport, de egy óvónő fog ezekre a településekre kijárni, és három napot az egyik, kettőt a másik faluban dolgozik majd felváltva. Az  „utazó” óvónő napi öt helyett hat órában foglalkozik majd a dreai és a pecesori óvodásokkal, és mivel csak három-három iskoláskor előtti gyerek van ezekben a csoportokban, őket egyéni foglalkozásokkal tudja majd felkészíteni az iskolára.
Bezárják a bácsföldvári telepi óvodát, ahol egy magyar csoport működött, a péterrévei Makádiban kettő helyett egy csoport marad.
Az óbecsei óvodákban a foglalkoztatottak számát is csökkenteni kell, ezért összesen 120 alkalmazott kezdi meg szeptembertől a munkát, ami 16-tal kevesebb, mint az előző munkaévben.
Bővebben a www.magyarszo.com oldalon.

 


 
 

NAJNOVIJE

Muškarcu S. S. (32) iz Novog Miloševa, osumnjičenom z...

Foto: Webinfo U Bečeju je u petak, 3. jula, kod spus...

Izvor i fotografija: Kancelarija za mlade opštine ...

Danas, u petak, 3. jula, u svečanoj sali Opštine Novi ...

Nakon promocija u Kumanu i Radičeviću, autorka iz Beč...

Ilustracija: Webinfo / AI Poljoprivredna gazdinstva, st...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save