Dr Nenad Ivanišević ,a munkaügyi és szociális politika Minisztériumának államtitkára és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott államtitkár, meglátogatta az óbecsei községet.
Vuk Radojević,az óbecsei község polgármestere, Svetlana Gagić, a Szociális munkaközpont igazgatónője és dr.Ric György,az óbecsei gerontológiai központ igazgatója vettek részt azon a beszélgetésen,melyen Dr Nenad Ivanišević tájékozódott azokról a projektusokról, melyek a szakminisztériummal lévő együttműködéssel megvalósulhatnak.
Ugyanakkor bemutatták neki azt a tervet, miszerint a házi ápolást kibővítenék az óbecsei község településeire is, továbbá napközi létrehozása fogyatékos gyermekek számára, valamint egy biztonságos ház kiépítése a családon belüli erőszak áldozatainak.
Beszélgetés közben felmerült az a lehetőség is, hogy a gerontológiai központ, az úgynevezett “Komarac”-ot átadja a községnek, mely a középiskolások otthona lenne, de továbbra is a sportisták szállására szolgálna.
Forrás: óbecsei község