„NAGYBOLDOGASSZONY -NAPOK 2014” –TÖRÖKBECSE
A „Facebook” közösségi oldalon hivatalosan is feltüntették az idei „Nagyboldogasszony - napok 2014” rendezvény műsorát, miszerint sok ismert hazai és külföldi előadó látogatja meg városunkat.
A „Facebook” közösségi oldalon hivatalosan is feltüntették az idei „Nagyboldogasszony - napok 2014” rendezvény műsorát, miszerint sok ismert hazai és külföldi előadó látogatja meg városunkat.
Minden nyáron, a törökbecsei Népkönyvtár különböző rendezvényeket szervez a művészet kedvelőinek. Ez a hagyomány az idén is folytatódik.
Az Óbecse központjában, a városházával szemben álló romos, Bogdan Dunđerski hagyatékának részét képező épület már több évtizede a város egyik szégyenfoltja volt, de júniusban végre megkezdődött a valaha szebb napokat látott ház felújítása. A munkálatok kivitelezésével a törökbecsei Ranđelović gradnja vállalatot bízták meg, amely megközelítőleg négymillió dinárért vállalta el az épület átalakítását.
Finnországi és franciaországi önkéntesek, valamint az Öko-Óbecse civil szervezet aktivistái segítségével megszépítették az óbecsei kutyamenhelyet. A helybéli és a külföldi fiatalok nádból árnyékolókat készítettek, meszeltek, drótoztak, kerítéseket és bokszokat festettek.
Csütörtökön,július 10-én, 20 órai kezdettel, a törökbecsei Kultúrházban, a “Selo” kiállítóteremben, megnyitják Vladimir Stepanov, festő- akvarellista képkiállítását.