Törökbecse önkormányzata az elsők között döntött úgy Vajdaságban, hogy a januárban életbe lépett, a mezőgazdasági földekről szóló törvénymódosítással és kiegészítéssel összhangban elejét veszi annek a gyakorlatnak, amely szerint az illegálisan használt állami parcellákról az önkormányzat leszedheti a termést.

 

Törökbecse község területén a napokban fejeződött be a június végén megkezdett termésbetakarítás és a 29,37 hektár jogtalanul birtokba vett állami földről, az intézkedés eredményeiről Branko Svilengaćin alpolgármester számolt be. A betakarítás során 52.429 kg búzát, 74.724 kg kukoricát és 3160 kg napraforgót szedtek le az illegálisan megművelt parcellákról, a termést a beodrai Silosi és a törökbecsei Zrneks vállalatnak adták át. A termények értékesítéséből közel 1,9 millió dinárra tett szert az önkormányzat, de ebből az összegből több mint 400 ezer dinárt tettek ki a betakarítási, további közel 300 ezer dinárt pedig az értékesítési költségek. A köztársasági költségvetésbe végül több mint 1,1 millió dinárt fizetett be az önkormányzat, ennek 40 százaléka, vagyis 463.461 dinár gyarapítja majd végül a községi kasszát. Ebből a pénzből a jégelhárító rendszert fogják fejleszteni a községben.

Szerbiában összesen 20 ezer hektár állami földet műveltek meg illegálisan, ezek nagy része Vajdaság területén található. Az állami költségvetést ezzel nagyjából 200 millió eurós kár érte.

 


 
 

NAJNOVIJE

U Novom Bečeju je danas, u subotu, 6. juna, održano ok...

Izvor i fotografija: Kancelarija za mlade opštine ...

Regionalna „Pažljivkova smotra“ održana je danas u...

Ilustracija: AI / WebinfoNa putnom prelazu na ukrštanju...

Kancelarija za mlade opštine Bečej tokom juna organizu...

BEČEJ – Učenici Muzičke škole „Petar Konjović�...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save