Helytörténeti kutatók egy könyvvel szeretnének emléket állítani a város második világháború utáni vendéglátóipari létesítményeinek
„Ha én lennék az ország uralkodója, bezárnám a kávéházakat. Mert akik oda járnak, azok veszélyesen forrongó egyéniségekké válnak. Az a fajta részegség, amit a kávé okoz náluk, veszedelmes az ország jövőjére.” Ekképpen adott hangot aggodalmának Montesquieu Perzsa leveleiben. Amikor 1721-ben megjelentek a Perzsa levelek, már háromszáz kávéház működött Párizsban.
Szerbiában és Magyarországon is a törököknek köszönhető a kávéivás szokásának meghonosodása, 1522-ben Európában elsőként Belgrádban nyílt meg az első kávéház. Az ország kávéházkultúrája a 19. századra virágzott fel: a társasági és társadalmi élet központjai lettek, asztalaiknál szerződések köttettek, munkamegbeszélések zajlottak, politikai pártokat gründoltak és összeesküvéseket szőttek a vendégek. Nem véletlen, hogy a hatóságok gyanakvóan figyelték azokat az embereket, akik rendszeresen látogatták ezeket a létesítményeket. Pedig egy időben, az első világháborút követően a belgrádi parlament is egy kávéházban volt kénytelen ülésezni.
A második világháború után, ahogy az egész országban, úgy Óbecsén is a kávéházak és a kocsmák életében új korszak kezdődött, az innen számított öt évtizednyi vendéglátóipari történelmet szeretnék könyvben megörökíteni Dragiša Slavić történész és munkatársa, Svetislav Hadnadjev. Ők a DUD nevű, kultúrával, oktatással és műemlékvédelemmel foglalkozó civil szervezet oszlopos tagjai.
– Az 1945 és 1995 közötti időszaknak a kávéházait, kocsmáit, vendéglőit szeretnénk könyv formájában megidézni. 1945-től újfajta kávéházak honosodtak meg, a háború után ugyanis megváltozott a tulajdonosi struktúra, a vendéglátóhelyek szövetkezeti rendszerben működtek, 1995-től pedig már nemigen vannak igazi kávéházak errefelé, ez a világ talán örökre eltűnt. Még csak a munka elején tartunk, de máris hatalmas anyag került a látókörünkbe. Messze földön híres volt ekkoriban az óbecsei Halászcsárda és a Najlon, az előbbiben egy időben rendszeresen fellépett a magyarországi Fekete Mária nótaénekes, az utóbbiban pedig a jugoszláv esztrádművészet színe-java szórakoztatta a közönséget. Szerencsére vannak még visszaemlékezők, szívesen is mesélnek, és sok jó fénykép meg történet jutott el hozzánk. Nagyon hálás ez a téma, és számos új felfedezésre tettünk szert. Elképzelhető, hogy ezt az ötven éves időkeretet is kénytelenek leszünk kitágítani. Szeretnénk írni a tulajdonosokról, a szakácsokról és a pincérekről is. Óbecsén voltak Jugoszlávia legjobb pincérei, a hatvanas évek elején kiváló volt a pincérképzés ebben a városban – mondta el érdeklődésünkre Svetislav Hadnadjev.
A két kutató már sok alannyal beszélt és rengeteg fotóhoz jutott hozzá, de továbbra is várják azok jelentkezését, akiknek vannak ebből az időszakból emlékeik, fényképeik. Fekete Máriáról például nincs még fotójuk, és egyelőre nem találtak fényképet a hírhedt csapszékről, a Rakétáról sem. Azok, akik segíteni szeretnék a kutatók munkáját, vegyék fel a kapcsolatot a DUD szervezettel a közösségi portálon keresztül, vagy hívják Svetislav Hadnadjevet a 063/524-859-es mobilszámon.
Forrás: www.magyarszo.com
