Negyedik éve annak, hogy az ősz beköszöntével árvácskák ezrei lepik el Óbecsét és a környező településeket. A Komunalac Közvállalat munkásai az idén már október elején beültették Óbecse és Péterréve központját ezekkel a sárga és kék színű kis virágokkal, a következő szállítmánnyal érkező palánták pedig Bácsföldváron, Dreán, Pecesoron, Mileševón és Csikériapusztán kerülnek majd földbe.

 

Nemcsak virágokat, hanem fákat is ültetnek nemsokára a Komunalac munkásai. Kovács Norbert, a közvállalat igazgatója elmondta: az Óbecse és Péterréve közti út mentén két sorban elültetett és sok helyütt kiszáradt tölgyfacsemeték helyére újabbak érkeznek. A tavaszi ültetést követően a Komunalacot számos bírálat érte, de az igazgató szerint a fákat az előírásoknak megfelelő távolságra ültették egymástól, a fapusztulás miatt pedig a beszállító ingyenesen leszállítja a teljes tavaszi mennyiséget. Az 572 fát két nap alatt fogják elültetni a munkások. Jelenleg az út menti talaj tisztítása és előkészítése folyik a novemberi, remélhetőleg a tavaszinál sikeresebb ültetéshez.
(MagyarSzó)


 
 

NAJNOVIJE

Izvor i foto: Turistička organizacija opštine Bečej ...

U Manastiru Uspenja Presvete Bogorodice u Bačkom Petrov...

Pripadnici Ministarstva unutrašnjih poslova u Bečeju, ...

Zbog havarije na vodovodnoj mreži, u Novom Bečeju dana...

Velikogospojinski dani – „Gospojina 2026“ biće od...

Ilustracija: Webinfo / AI Zbog remonta distributivnih t...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save