November 14.-16-ig a törökbecsei „Testvériség-Egység” Ifjusági otthonban a községi galambok, madarak és kis állatok nevelése Egyesület szervezésében megtartották a 34. Városok közötti galamb- és baromfikiállítást.
Az Egyesület elnöke Sava Pejin nagyon elégedett a kiállítók és a látogatók részvételével.
-Az idei kiállításon 104 kiállító vett részt Vajdaság 27 helységéből. Összesen 570 galamb 50 fajból és 52 baromfipéldány 8 fajból vett részt a kiállításon. Az idei évtől újdonságokat is vezettünk be, miszerint minden kiállító csak 6 galambgyűjteménnyel vagy 4 baromfigyűjteménnyel vehetett részt a kiállításon- jelentette ki Pejin.
A szerbiai kis állatok tenyésztőinek Egyesületének bírósági Szervezet tagjai leosztáyozták a legszebb példányokat, akik trófeákkal, oklevelekkel és kitüntetésekkel lettek ajándékozva.
Mint minden évben, az idén is, a kiállítás utolsó napján az Ifjusági otthon előtt vásárt is rendeztek, ahol a látogatók a galambok és baromfik mellett, papagájokat, nyulakat, sőt még díszpatkányokat is láthattak.
Szerkesztő és fotók: Webinfo.rs