Törökbecse önkormányzata szerény lehetőségeihez mérten jövőre is hozzájárul majd az aracsi kutatások és konzervációs munkálatok, valamint az archeológiai park kialakításának a költségeihez – ezt ígérte Matija Kovač törökbecsei alpolgármester a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet munkatársaival folytatott megbeszélésen. Kovač szerint az aracsi romtemplom rendkívül attraktív turisztikai látványosság lehet, ha sikerül felépíteni a köré tervezett kísérő objektumokat is.

 

Svetlana Bakić projektumvezető elmondta: hosszú, összetett és igen költséges projektumról van szó, ezért a szakemberek továbbra is számítanak a nemzetközi alapok támogatására, de a köztársasági művelődési minisztériumnál és a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárságnál is pályáznak majd.
Zoran Vapa, az intézet igazgatójának a tájékoztatása szerint az idei felújítási és konzervációs munkálatok még nem értek véget, és folyamatban van a napenergiával működő videofelügyelet bevezetése is, amit a Magyar Nemzeti Tanács javasolt. A négyéves programterv szerint az elkövetkező időszakban parcellacserét kell végezni, ki kell jelölni az aracsi település határait, ki kell dolgozni a területrendezési tervet és fel kell építeni a látogatóközpontot.
(MagyarSzó)

 


 
 

NAJNOVIJE

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Foto: Webinfo Odbornici Skupštine opštine Bečej usvo...

Iako je pred odbornicima Skupštine opštine Novi Bečej...

Ilustracija: Webinfo / AI Na području Novog Bečeja ...

Manifestacija „Letnja priča“, koju organizuje „Bi...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save