A „ Jedinstvo” sport- és rekreációs központ vezetősége 2014-ben makszimálisan törekedett megjavítani az összes sportklúbok és lakossági csoportok munkafeltételeit, akik használják szolgáltatásaikat.
Ranko Janjić igazgató szerint, az utóbbi hónapokban több munkálatokat is elvégeztek a sportközpont fenntartásán, mint pl. kicserélték az udvar és az autóbuszállomás felől a tetőablakokon az üvegeket. Továbbá, kicserélték a védőhálókat a célok mögött, valamint kicserélték a hangszórókat, melyek már évek óta nem működtek.
Novemberre tervezik az új szivacs szőnyegek vásárlását,ezzel is javítva a harci sportklúbok edzését, december végéig pedig az udvar felől szeretnének a tetőablakokra dróthálót szerelni.
Az összes munkálatokat a személyes költségvetésből finanszírozzák, az tetőablakokat a községi költségvetésből, míg a munkások a közmunkákon keresztül lesznek foglalkoztatva.