A tartományi sport és ifjúsági titkárság augusztusban szakértői csoportot alakított az ifjúságpolitikai akcióterv kidolgozására, és ennek egyik tagjává az Óbecsei Ifjúsági Szervezet (BUM) elnökét, Aleksandar Đekićet is megválasztották. A szakértői csoport a napokban tartotta meg első ülését.


– Öröm és megtiszteltetés ez a felkérés, ami azt jelenti, hogy a BUM munkáját tartományi szinten is elismerik. A csoport az elkövetkező hónapokban a vajdasági fiatalok legfontosabb dokumentumát fogja elkészíteni, amely 2020-ig meghatározza azt: milyen intézkedésekkel lehetne javítani a jelenleg marginalizált fiatalok helyzetén. Ezt az aggasztó helyzetet támasztja alá a BUM kutatása is, amelyből kiderült: a vajdasági községek éves szinten nagyjából száz dinárt szánnak egy-egy fiatalra. Ezek után nem is csoda, hogy kapásból fel tudnék sorolni legalább ötven olyan barátot és ismerőst, akik a megélhetés miatt külföldre vagy nagyobb városba költöztek. Ez ellen sürgősen tenni kell valamit – mondta el Đekić.
A BUM elnöke a német GIZ (Deutsche Gesellschaft für Internationale Zusammenarbeit GmbH) szervezésében két évvel ezelőtt több hónapos képzésen sajátította el az ifjúságpolitikai akciótervek készítésének és revíziójának a fortélyait, azért, hogy ezt követően érdemben kivehesse részét a községi akcióterv kidolgozásában, de Đekić szerint a községi tanács őt indoklás nélkül kizárta a csapatmunkából. A községi képviselő-testület által elfogadott dokumentum célkitűzéseiből az ő tudomása szerint azóta sem valósult meg semmi.
( www.magyarszo.com )


 
 

NAJNOVIJE

Ilustracija: Webinfo/AI Predsednik opštine Bečej pokr...

Ilustracija: Webinfo/AI Na teritoriji opštine Bečej u...

Foto: Webinfo Iako je temperatura u Novom Bečeju danas...

Zbog godišnjih remonta transformatorskih stanica, u pon...

Letnji bioskop „Mosquito“ i ove godine stiže u Novi...

Izvor i fotografije: Kancelarija za mlade opštine ...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save