A halléfőzőversennyel, csütörtökön, augusztus 21-én, hivatalosan is megkezdődött a „ Boldogasszony-napok 2014” rendezvény Törökbecsén.

 

150 bográcsban főtt az ízesített hallé, a szakácsokat tamburazenekarok szórakoztatták,a vendégek valódi vajdasági hangulatban élvezhettek.
A zsüri elnöke a híres magyarországi szakács, Rácz Türkvei Lajos volt, aki már harmadszor szeretettel jött erre a rendezvényre.
A halléfőzőverseny idei győztese a törökbecsei „Glavinjare“ csapat lett, Aleksandar Veselinović főszakács vezetésével, akik ajándékként egy nagy facsónakot nyertek. A többi helyezettek is értékes ajándékokat kaptak.
A halléfőzőverseny mellett,megtartották a “Srbija u ritmu Evrope”, egyike a legnagyobb gyermekrendezvény koncertet, ahol a törökbecsei község gyermekei is megmutathatták tehetségüket.
A rendezvény első napját a tamburazenekarok versenyének győzteskihirdetésével fejezték. A gyoztes a pancsovai “Vojvođanski san” együttes lett.

Augusztus 22-én, pénteken, a rendezvényt második napját, az Etno bazár megnyitásával kezdték, amely augusztus 24-éig, vagyis, vasárnapig tartott. Az idén 130 kiállító , Vajdaságból és Szerbiából mutatta be kézművességét.
Ugyanakkor, Nenad Katanić, mezőgazdasági minister megnyitotta a 2. Poljofestet, ahol az idén a látogatók, három napon keresztül, sok újfajta mezőgazdasági gépezetet tekinthettek meg.
A rendezvény főpontja minden évben az esti koncertek. Az idén Halid Bešlić énekesnek jutott az a tisztelet, hogy elsőnek lépjen fel és bemelegítse a közönséget. Utána a Miligram együttes következett.
A harmadik napon,augusztus 23-án,szombaton, a látogatók, vagyis a legfiatalabbak a Gyermekutca érdekességeiben szórakozhattak. A törökbecsei Népkönyvtárban az idén immár 16-szor megtartották az “Avlija zabavlija” gyermekelőadásokat.
A Tiszán megtartották az Úszómaratont, ahol a rendezvény bemondója Ivan Zeljković is szerencsét próbált.
A délelőtt folyamán a Glávás-ház Múzeumban, a “Szülőföld klúb” tagjai megtartották az évi közgyűlést.
A délutáni órákban megtartották a harci-sportok revűjét, vagyis az Első nyílt balkán vusú bajnokságot.
Az esti koncerteket az időjárás egy kicsit megnehezítette, mivel elkezdett esni az eső és a szervezők először lemondták a koncerteket, de végül is a közönség és a fellépők kitartásával megtartották őket. Elsőnek a magyarországi Zanzibár együttes melegítette be a közönséget, majd következett a legendáris Kerber együttes, míg a kora reggeli órákig a Riblja Čorba együttes tartotta talpon a közönséget.

A negyedik napon, augusztus 24-én, vasárnap a rendezvény főpontja a 21. Lovasfogatok revűje volt, ahol a szurcsini Milenko Radaković nyerte meg az első helyezetet.
Az est folyamán megtartották a hagyományos Humanitárius rendezvényt is “ Találjuk el a polgármestert” néven. Az adómányokból az idén egy családi házat fognak ajándékozni egy szociális nehéz helyzetű családnak.

Végül a látogatók a koncerttérre tömörültek, ahol izgatottan várták az idei rendezvény 6. fellépőjét- Gibonnit, aki dalaival felejthetetlen estet nyújtott minden vendégnek.
A koncertet éjfélkor tűzijátékkal fejezték be.

A rendezvény augusztus 27-éig tart.


 
 

NAJNOVIJE

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Foto: Webinfo Odbornici Skupštine opštine Bečej usvo...

Iako je pred odbornicima Skupštine opštine Novi Bečej...

Ilustracija: Webinfo / AI Na području Novog Bečeja ...

Manifestacija „Letnja priča“, koju organizuje „Bi...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save