A halléfőzőversennyel, csütörtökön, augusztus 21-én, hivatalosan is megkezdődött a „ Boldogasszony-napok 2014” rendezvény Törökbecsén.
A szervezők szerint, az idén még több vendéget várnak, mint az elmúlt években.

 

150 bográcsban főtt az ízesített hallé, a szakácsokat tamburazenekarok szórakoztatták,a vendégek valódi vajdasági hangulatban élvezhettek.
A zsüri elnöke az idén is a híres magyarországi szakács, Rácz Türkvei Lajos volt, aki már harmadszor szeretettel jött erre a rendezvényre.
A halléfőzőverseny idei győztese a törökbecsei „Glavinjare“ csapat lett, Aleksandar Veselinović főszakács vezetésével, akik ajándékként egy nagy facsónakot nyertek. A többi helyezettek is értékes ajándékokat kaptak.
A halléfőzőverseny mellett,megtartották a “Srbija u ritmu Evrope”, egyike a legnagyobb gyermekrendezvény koncertet, ahol a törökbecsei község gyermekei is megmutathatták tehetségüket.
A rendezvény első napját a tamburazenekarok versenyének győzteskihirdetésével fejezték. A gyoztes a pancsovai “Vojvođanski san” együttes lett.


Augusztus 22-én, pénteken, a rendezvényt második napját, az Etno bazár megnyitásával kezdték, mely augusztus 24-éig, vagyis, vasárnapig tart. Az idén 130 kiállító , Vajdaságból és Szerbia területéről mutathatja be kézművességét.
Ugyanakkor, Nenad Katanić, mezőgazdasági minister megnyitotta a 2. Poljofestet, ahol az idén a látogatók, három napon keresztül, sok újfajta mezőgazdasági gépezetet tekinthetnek meg.
A rendezvény főpontja minden évben az esti koncertek. Az idén Halid Bešlić énekesnek jutott az a tisztelet, hogy elsőnek lépjen fel és bemelegítse a közönséget. Utána a Miligram együttes következett, a koncert éjfél után fejeződött, de a szórakozás Törökbecsén a kora reggeli órákig tartott.

A harmadik nap fellépői a magyarországi Zanzibár együttes, majd a legendáris Kerber együttes, valamint a megismételhetetlen Riblja čorba együttes.
A koncerteket vasárnap este a horvátországi Gibonni zárja.

 


 
 

NAJNOVIJE

Na raskrsnici kod Gimnazije u Bečeju u sredu, 1. jula, ...

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Foto: Webinfo Odbornici Skupštine opštine Bečej usvo...

Iako je pred odbornicima Skupštine opštine Novi Bečej...

Ilustracija: Webinfo / AI Na području Novog Bečeja ...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save