Link Lajos szervező bejelentette, lemondták a XII. Aracsi Puszta Tábort. Magyarázata szerint erre azután került sor, hogy olyan vádak jelentek meg, amelyek szerint a rendezvényen egyes magyarországi neonácik is fellépnek.


„Nagyon sajnálom, hogy valaki ilyen vádakat talált ki és ezzel tönkretett ezt a művelődési rendezvényt. De jobb lemondani a fesztivált, mint hogy provokáció legyen” – mondta el Link a Beta hírügynökségnek nyilatkozva.
Hozzátette, ő „se nem fasiszta, se nem neonáci”, hanem egy Szerbiában született ember, aki ebben az országban is szeretne maradni és élni, és aki elvárja, hogy a média elnézést kérjen tőle a „hamis vádakért”.
Mint ismeretes, az újvidéki Antifasiszta Akció (AFA) nemrégiben közleményt adott ki, amelyben Sziva Balázsnak, a „magyar neofasiszta mozgalom vezető személyiségének, a Romantikus Erőszak neonáci zenekar énekesének” Törökbecsére bejelentett, az Aracsi Puszta Táborban való fellépésére figyelmeztettek. „Sziva Balázs bevallottan nacionalista. Zenei projektumai a nemzeti és faji gyűlölet terjesztésére szolgálnak” – fogalmazott az AFA.
Link Lajos ezeket a vádakat „provokációnak” nevezte, s hozzátette, nem tudta, kicsoda Sziva Balázs.
„Nem fogunk felülni semmiféle provokációnak, erre nincs szükségem az életben. Nem hallgatom ezt a zenét és fogalmam sincs arról, hogy közülük valaki neonáci-e. Becsületes állampolgár vagyok, itt azonban rossz szándékról van szó, amellyel hosszú évek igyekezetét tették tönkre” – közölte Link Lajos.
A fesztiválbejelentőben egyébként az állt, hogy a rendezvény keretében előadások, koncertek és egyéb programok, mint például lovaglás, íjászat, fafaragás várta volna a résztvevőket „a hagyományőrzés, illetve a délvidéki magyar nemzettudat megerősítése” céljával.
„Sok szeretettel várjuk Önt is Délvidék egyetlen nemzeti táborába!” – hirdették a szervezők.
Sziva Balázs neve az Árpád Hős Magzatjai együttes fellépésére vonatkozó pontnál szerepel a programban. A tábort augusztus 19-e és 22-e között tartották volna Törökbecsén, az aracsi pusztatemplom közelében.

( www.vajma.info )


 
 

NAJNOVIJE

Ilustracija: Webinfo / AI U Bečeju je u maju 2026. god...

Crveni krst Novi Bečej, u saradnji sa Zavodom za transf...

Na raskrsnici kod Gimnazije u Bečeju u sredu, 1. jula, ...

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Ilustracija: Webinfo / AI Komisija za izradu Godišnjeg...

Foto: Webinfo Odbornici Skupštine opštine Bečej usvo...

 
 
Cookies user preferences
We use cookies to ensure you to get the best experience on our website. If you decline the use of cookies, this website may not function as expected.
Accept all
Decline all
Analytics
Tools used to analyze the data to measure the effectiveness of a website and to understand how it works.
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Shopify.com
Prihvati
Otkaži
Google Analytics
Prihvati
Otkaži
Unknown
clewer
Prihvati
Otkaži
Unknown
Prihvati
Otkaži
Marketing
Set of techniques which have for object the commercial strategy and in particular the market study.
ID5
Prihvati
Otkaži
CleverCoreLoader96081
Prihvati
Otkaži
Advertisement
If you accept, the ads on the page will be adapted to your preferences.
Google Ad
Prihvati
Otkaži
Save